2013. július 7., vasárnap

"Matrix Drops" Kovács-Magyar András kuruzsló butikjából: Teleportáció - a Matrix Drops titkos receptje

Hídember. Széchenyi letett valamit az asztalra.
Kovács-Magyar András is, oda a közepére, de az nagyon büdös.

design: 5
marketing: 5
jellem: -

Jézus egy amatőr volt Kovács-Magyar András táltosunk mellett. Bár Kovács-Magyar Andráshoz hasonlóan Jézus is támasztott fel halottakat, gyógyított vakokat meg süketeket, viszont egyáltalán nem értett a sumerológiához, szegények és betegek kiszipolyozásához, valamint a kvantumfizikához. Mert kedvenc szélhámosunk mostanában a kvantumfizikában kutakodik, mit kutakodik, applikál.

A jelek szerint akkora baromságot még fingani sem lehet, hogy az erre fogékony csodavárók ne adnák érte boldogan az utolsó filléreiket, ha bármi javulást remélnek életükben. Kovács-Magyar András nyit a számítástechnika felé, hogy a sumér-hun táltosblablára meg a csodaingás-csodavesszős földsugárzásra kevésbé fogékony technikahívő barmokat is megkopassza. Ügyesen hablatyol, ügyesen kapcsolja a "termékét" valamilyen tudományos tekintélyhez vagy jól hangzó, bár egy átlagember számára homályos tudományos témához.  Tekintélytiszteletre és sznobizmusra épít, marketingből jeles, emberként kapzsi és aljas nulla. Félanalfabéta kuruzslónk mostanság kvantumfizikával foglalkozik, saját állítása szerint évekkel megelőzve kutatásaiban a világ vezető kutatóit, sőt már az alkalmazásig is eljutott (lásd a Matrix Drops nevű csodaizét, amit Matrix Cseppekre magyaríthatnánk, de a KMA-ban lapuló üzletember jó érzékkel felismerte, hogy az angol elnevezéssel jobban eladható a sznoboknak. Tudományosabbnak hangzik, na.)

"A tudományos bejelentést a teleportációról, nagy örömmel olvastam, hiszen magam is, már több mint egy évtizede alkalmazom ezt a felismerést."

Teleportál. Ő. Kovács-Magyar András. Bizonyára a varázsvesszejével, mint abban a filmben, tudjátok, mint a Harry Potter meg a Csilicsala. Csak Kovács-Magyar András gyermekagyú felnőtteknek játszik, nem ingyen. Ábrákádábrá, itt a bukszád, hol a bukszád?

Sej de szeretném egyszer megnézni teleportálgatás közben Kovács-Magyar András kvantumfizikust és táltost. Helyesírás, elemi logika, általános műveltség még nem megy, de a kvantumfizikát korát megelőzve üti-vágja. A teleportálással megoldhatná a Nemzetközi Űrállomás szállítási gondjait, javasolom a Mesternek, forduljon a NASA-hoz, egy fuvarért egymillió dollárt fizetnek, nem kell beteg nyugdíjasok, hisztis vénlányok és potenciazavarral küszködő alkeszok zsebében kotorásznia meg csodacseppekkel házalni.

Viszont most végre megütheti a bokáját és sittre kerülhet, akár szélhámosságért börtönviselt kedves neje:

2005. évi XCV. törvény
1. § E törvény alkalmazásában:
1. gyógyszer: bármely anyag vagy azok keveréke, amelyet emberi betegségek megelőzésére vagy kezelésére állítanak elő vagy azok az anyagok vagy keverékei, amelyek farmakológiai, immunológiai vagy metabolikus hatások kiváltása révén az ember valamely élettani funkciójának helyreállítása, javítása vagy módosítása, illetve az orvosi diagnózis felállítása érdekében alkalmazható.



Szórakozásképpen bemásolom Kovács-Magyar András önjelölt kvantumfizikus és kedves-sittes neje gügyögő agymenését:

„A francia virológus Luc Montagnier, 2008-ban orvosi és élettani Nobel-díjas, aki az AIDS-et okozó HIV felfedezéséért kapta a díjat.
A kutató a közelmúltban kimutatta: az ember örökítő anyagát is alkotó DNS-molekula alacsony frekvenciájú elektromágneses hullámokat bocsát ki. E hullámok segítségével a DNS képes vizes oldatok között teleportálni, vagyis tényleges fizikai kapcsolat nélkül közlekedni. Montagnier által szignalizációnak nevezett folyamat végezetével, a tudós megmérte az eredeti és a teleportált közeg elektromágneses sugárzását. A teleportált közeg mindkét mintájában azonos jeleket mért. Írásában kifejtette: a DNS – oldatnak speciális elektromágneses sugárzása van - melyeket egymás mellett tárolt speciális körülmények között, s ennek hatására a tiszta víznek is azonos elektromágneses sugárzása lett. Az elektromágneses tér általi teleportáció eddig ismeretlen területnek számított, amit csak manapság sikerült meghódítani. Eddigi kvantum teleportáció rekordját - hatszáz méter - egy bécsi kísérlet állította fel. Ezt követően, más egyetemi tudósoknak szintén sikerült tizenhat kilométerre megismételni ugyanezt egy foton párral.”

A tekintélyre építő megdolgozás után jöjjön az évtized (évszázad) legnagyobb parasztvakító blablája, homeopátia updated és reloaded, logikai-érveléstechnikai agyfasz, mikor már azok az előfeltételek is hibásak, amelyekre beteges logikai csűrcsavarral építi üzletét. A nyilván csak beavatottak (tanfolyam, tandíj :) számára érthető ezoterikus fogalmaktól kiesett a fogtömésem (mármint a következménytől, a röhögéstől):

A tudományos bejelentést a teleportációról, nagy örömmel olvastam, hiszen magam is, már több mint egy évtizede alkalmazom ezt a felismerést. (kiemelés tőlem - a szerk. blogger)

Különleges kvantumfizikai eljárásommal, a szervezetünket felépítő 108 elem információját és azok variációit képes vagyok felszabadítani, és tiszta vízbe, Matrix Drops cseppjeimbe teleportálni és ott tárolni. (Teleportálj a pokolba, te negédes zsebes! A periódusos rendszer 2006. október 16-án 117 elemet tartalmaz, a 118-as elemet előállították, de a 117-eset még nem.-a szerk. blogger dühöngve) A Matrix Drops-ok szabadon átadják a tökéletes információkat a ”hét testünk” mindegyikének, és a szervezetünkben esetlegesen meghibásodott, elhangolódott elemeknek. Hasonló dolog megy végbe akkor is, amikor egy computert frissítünk. (KMA most már a számítástechnikában is nyomul, halad a korral, high-tech táltos, "frissíti a computert")
A tökéletes elemi információk, tökéletes viselkedést indikálnak bennünk.
Mindezt a ”láthatatlan testeink”, érzéseink, energia elakadásaink oldódásában, gondolkodásunk, kapcsolataink megnyugvásában tapasztalhatjuk meg.
Ma már lehetséges Matrix Drops Computerrel a szemmel láthatatlan „testeink” vizsgálata, feltérképezése. Detektáljuk a ”testeink” magnetikus, elektromos és foton kisugárzását.
(testünknek fotonkisugárzása van, apu, gyere, ezt hallgasd -a szerk.) A computer megjelöli a számunkra szükséges információkat tároló Matrix Drops cseppeket. Jelenleg, több mint 900 féle információ oktávjaiból képes a computer választani 
(András drágám cukorbogaram, nézz már utána, ha pénzszámolgatás közben ráérsz, hogy egyáltalán mit jelent az oktáv - a szerk. blogger hörögve). 
Egy perc - mérési idő - alatt nyolcmillió információt hív le a mért személyről, majd kiválasztja a számára szükséges korrigáló információkat, melyeket számokkal jelöl meg. A computer kezelője ezeket a Matrix Drops cseppeket ajánlja. 
(ezt az állítólagos mérőgépet megnézném - a szerk) 

A javasolt Matrix Drops-ok számai mellett a computer szövegesen is elemzi, milyen nehezen kezelhető gondokat talált. A feltárt nemkívánatos tulajdonságok, az információs ráhatással uralhatóvá válnak. A negatív tulajdonságainkat letehetjük, a kívánt pozitív tulajdonságainkat erősíthetjük a Matrix Drops-ok segítségével.
Részletesebb információkat olvashat:  www.matrixdrops.com
Matrix Drops ára: bruttó 3.200 Ft/db. 
Elérhető: H-1143 Budapest, Tábornok u. 11/a I. em. Tel: +36 1 2223186, +36 1 2514983.
Már megvásárolható a Matrix Drops Computer is: Ára: nettó 1.500.000 Ft/dbA komputer fejlesztésénél elsődleges szempont volt a gyorsaság, a jól érthető megfogalmazás és az egyszerű kezelhetőség.A berendezés alkalmazásának nincs előírt szakmai feltétele.Szeretne a partnerünk lenni?Örömmel üdvözöljük új világunkban!

Kovács - Magyar András

Kovács-Magyar András selypegő és affektáló agytágítása az oviban:











Ezt a cikket teljes egészében lelopom, mert talán mégis lesittelik kedvenc kuruzslómat, ha kiderül, hogy nem desztillálták eléggé a vizet és valaki megbetegszik tőle. Már egyszer figyelmeztették és abbahagyta az árusítást, de a zsetonnak mégsem tud ellenállni, a kapzsiság a gyengéje.


Esetek:

A tizenöt éves lányom hétéves kora óta szerelmes volt egy fiúba. Mindenhol róla beszélt, még iskolát is váltott miatta. A lányom szedte az 1-es és egy 4-es Matrix Drops cseppet és egy hónappal később felhívott azzal, hogy a legnagyobb szerelme összejött azzal a lánnyal, aki a lányom legnagyobb ellensége. Aggódtam, mi lesz vele, de megdöbbenésemre a gyermekem közölte velem, hogy ez a fiú már nem érdekli, és úgy érzi végre meg tudott szabadulni egy rögeszméjétől a Matrix Dropsok segítségével.
H. Tibor



Egy házaspár jött el hozzám, ahol az úrnak szexuális gondjai, viselkedés zavarai voltak. A Matrix Drops komputer kiírta, hogy ”hiányzik a férfiból a kezdeményező erő”. Kapott lila színű Matrix Drops - okat. Két nap múlva felhívott a férfi felesége, és örömmel újságolta a pozitív változásokat.
T. Sándor


Azt tapasztaltam a Matrix Drops -ok szedését követően, hogy a kapcsolataim alakulását tisztábban látom. Olyan érzés, mintha valaki lerántaná a leplet és egyértelműen látnám a másik fél szándékát.
B. Tünde


Egy győri kisfiú nagyon szeretett sakkozni, sorozatban bajnokságokat, kupákat nyert. Az édesanyjával ellenben rossz volt a kapcsolata, mert az anyuka azt szerette volna, ha a fiú az érmek szerzése mellett többet olvasna. A Matrix Drops - ok bevétele után pár héttel jelezte az anyuka, hogy gyermeke könyvet vett a kezébe és örömmel olvas, így és a kettejük viszonya szintén sokat javult. Már mindketten tudnak örülni a gyermek sakkban elért sikereinek.
H. Mária


Egy csinos, fiatal tanárnőnek kapcsolati problémája volt. Csak egy férfi hiányzott az életéből. Elkezdte szedni a Matrix Drops -okat és most három férfi is udvarol neki. Természetesen tudja, hogy benne változott meg valami, aminek következményére az élete is nagy fordulatot vett.
Sz. Márton


Egy urat megmértem a Matrix Drops komputerrel, ami lelki terhek miatti „kommunikációs problémákat és a kutyáktól való félelmet” mutatott. Az úr mindezzel teljesen egyetértett és elmondta, hogy gyermekkorában megijesztette egy kutya. Kapott Matrix Drops cseppeket és egy hónap múlva felhívott, hogy látványosan jobban érezi magát, a kutyáktól pedig nem retteg.
T. Sándor


A 8.-os osztálytársaim mindig kigúnyoltak, amitől nagyon rosszul éreztem magam. Bevettem a 605-ös lila színű Matrix Drops - ot. Az álmaimban bevillantak ezen osztálytársaim arcai, nevei, akikkel azóta nem találkoztam. Három nap után ezeknek a régi emlékeknek a hatásai megszűntek, valósággal legördültek a lelkemről.
S. Judit

Piaci szegmensként ráhajt a fiatalkorúakra, szerelmi bánatra kínál gyógyírt.
Az emberi nyomorúság és kiszolgáltatottság parazitája ő, vérszívó pióca, aki a legszerencsétlenebbeken élősködik. 3200 forintot a legnyomorultabb is megengedhet magának, így kufárkodik a reménnyel.
gyerekkori traumákat, impotenciát, magány, kapcsolati problémák, kutyafóbia, családi problémákat, gyermeknevelési zökkenőket, ködetetés, diagnózisgép, ami egyben gyógyít is. Ilyen kell az Űrállomásra, szerintem megpróbálkozhatna a NASA-nál, kedves András.

Két héttel ezelőtt a Matrix Drops Computeremmel megmértem a kislányomat. Legnagyobb megdöbbenésemre magatartás zavarokat és koncentrációs problémát mutatott ki a gép. Meglepődtem azon, hogy ezt nem vettem észre. Pár napra rá a kislányom meghozta élete első beírást, ami ugyan az volt, amit a komputer kimutatott. Milyen különös, hogy a komputer már előre látta a lelki változásait, mielőtt azok megnyilvánultak volna a mindennapjaiban. Három hét után a gyermekem ismét a régi lett, tanárai meg vannak elégedve vele.
 Edina


Mindig nehezen keltem fel reggelente. Szedem a Matrix Drops -okat és még mielőtt megcsörrenne az óra, felébredek. Én magam csodálkoztam ezen a legjobban, hogy 5 órakor már ébren vagyok és serénykedem.
Sz.Márton


Egy munkahelyváltásra törekvő fiatalember hónapok óta nem tudott felülkerekedni a saját félelmein, gondolatain és meghozni a végső döntést. A Matrix Drops Computeres mérés után, mely kiírta, hogy „a szellemi fejlődése elakadt, változtatni kényszerül,” megkapta a Drops -okat, aminek a segítségével sikerült rövid idő alatt munkahelyet váltania.
B. Tünde


Egy Európa-bajnok férfi sportolónál pontosan kiírta a Matrix Drops Computer, milyen lelki és gondolati problémákkal küzd. Jelezte továbbá azt is, hogy „női gondra utaló lelki probléma van”. Az úr elmondta, a feleségére jellemző ez a tünet. Magával hozta a vele együtt élő felesége hologramját, amit ott hordozott a lelkében, a komputer pedig ezt is detektálta. Hihetetlen mi mindent hordozunk a lelkünkben, miközben azt gondoljuk, csak a magunk problémájával kellene törődnünk.
K. András


Az egyik ismerősömnek önértékelési gondja volt. Megmértük őt a Matrix Drops Computerrel és három Matrix Dropsot ajánlottunk számára. Amikor elment nyaralni, a cseppeket otthon felejtette. Miután hazajöttek elmesélte, hogy érezte az alatt az egy hét alatt, mennyire hiányoztak a Dropsok jótékony hatásai, mert amikor elkezdte szedni sokkal biztosabb, határozottabb lett ismét.
C. László


Amikor megnősültem bekerültem egy székely családba. Akkor volt egy családi vállalkozásuk, amit két év alatt teljesen tönkretettek. Apósommal azóta nem tudtam még beszélni sem. Feleségem közbenjárására az apósommal együtt bevettük a 44-es lila Matrix Drops -ot. A télen vágtunk mangalica disznót és az apósom följött Erdélyből csak azért, hogy segítsen nekem, holott erre soha nem volt példa. A kapcsolatunkban különösen pozitív változás történt.
S.F. Szabolcs


Nyíregyházi hölgynek adtam 351-es Matrix Dropsot. Ő állandóan feszült, zaklatott  volt, annyira, hogy a férje sem mert hozzá szólni. Egy hét után megkérdezte, mit adtam neki, mert pár napja már el tudnak beszélgetni a párjával.
S. Judit

Kapcsolódó cikkek:
Matrix Drops Computer
Faktor nélküli napvédő Matrix Drops kozmetikumaink és anti - aging kvantumfizikai készítményeink
Ajánlja fel az szja 1%-át az Egyesületünknek
A Matrix Dropsok személyre szóló komputeres mérésére szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt
Kovács – Magyar András a győri O2 TV műsorában
További hírek:
Matrix Drops Computer
Faktor nélküli napvédő Matrix Drops kozmetikumaink és anti - aging kvantumfizikai készítményeink
Ron Wyatt: Jézus vére (a vérvizsgálat eredménye)
Letartóztatását megelőzendő a pápa marad a Vatikánban, de a botrányt nem állítja meg a mentessége sem!
Ajánlja fel az szja 1%-át az Egyesületünknek

................................................................
Kapcsolódó Kovácsmagyarkodások:
................................................................


"Matrix Drops" Kovács-Magyar András kuruzsló butikjából: Teleportáció - a Matrix Drops titkos receptje
Napifasz, egyből kettő: Kovács-Magyar Andrással vágtat a hintaló (életrajz)
Kovács-Magyar András logója: beszart a kuruzsló?
"te sem vagy magyar genetikájú" napifasz újra, Kovács-Magyar András egyik rajongója beszól
Ha valaki találkozik Kovács-Magyar András kuruzslóval, szapora seggberúgásokkal illesse
Sátánisták a Kovács-Magyar Andrást lejárató kampány mögött (666)?
Ávószsidók támadják Kovács-Magyar Andrást?

9 megjegyzés:

BB írta...

Minden ami érzékelhető, az a valóságnak csak parányi része.A Matrix Dropsok testet öltött égi sugallatok.Bejelentkezés : +3630 2485999 Mystic , +36 204300254 Zara

http://www.facebook.com/pages/Matrix-Drops/449632695087366?fref=ts

BB írta...

About
- Matrix Drops információs cseppek és kozmetikumok,
- Matrix Drops Computeres mérések,
- Táltos masszázs - Kovács-Magyar András módszerével,
- Személyes tanácsadás
Mission
A szellemi látásmód megismertetése, az arra való áthangolódás segítése.
Az ember kettős természetének, valamint teljes, hét szintű lényének felismertetése. A 108 elemből való felépülés és az előzőek kapcsolata.
Description
Szeretne boldog lenni, boldogan élni? Megoldhatatlannak tűnő élethelyzetben van, amiből nem lát kiutat? Netán egészségét szeretné helyreállítani, tartóssá tenni? Létezik megoldás, ha Ön is úgy gondolja.

Ha úgy érzi, hogy a fentiek közül bármelyik vonatkozik Önre, de eddig nem talált ezekre megfelelő megoldást, keressen meg minket.

Tevékenységünkkel mi elsősorban a Matrix Drops, illetve a Táltos masszázs területén tudunk segíteni a hozzánk fordulóknak. Ezen kívül egyéni és személyes tanácsadás keretében megoldást tudunk mutatni olyan dimenziókban és szemszögekből is, amelyeket felismerve és megfogadva az ember rendkívül érdekes és értékes információkhoz és tapasztalatokhoz juthat, problémáit megoldhatja.

BB írta...

Lúdtalpat, szív- és érrendszeri betegségeket, alvászavart, retinaleválást, süketséget (egyszer Ámerikában egyszerre majdnem 300-at!), vakságot, depressziót, hasnyálmirigyrákot, nyirokrákot, rosszindulatú daganatokat, hajhullást, vastagbéldaganatot, magas vérnyomást, szenvedélybetegségeket, szédülést, fejfájást, félelmet, szorongást, pánikbetegséget, hányingert, bőrbetegséget, allergiát, gerincsérvet, krónikus gyulladásokat, izületi gyulladást, térdfájdalmakat, fülbetegségeket, fejfájást, szemproblémákat, álmatlanságot, idült bélszindrómát (IBS), fekélyes vastagbélgyulladást, emésztőrendszeri problémákat, végbélpolipot, vastagbélfekélyt, petefészekcisztát, "szellem okozta gondokat", "földsugárzás okozta gondokat" stb. (a nagyzolós, hangzatos latin elnevezéseket most elhagytam)

Najó, leprást még nem sikerült még gyógyítania, elsősorban azért, mert Jézustól eltérően leprást nehezen találni manapság. A vízen járással sem próbálkozott egyelőre, én mindenesetre jelen leszek, ha nyilvános lesz az esemény, akárcsak az ezt követő feltámadási kísérleténél.


Szőrnyű azzal szembesülni, hogy önállótlan, gyermeteg lelkekben milyen hatalmas igény van arra, hogy politikusok és egyéb pszichopaták az orruknál fogva vezessék őket.

Névtelen írta...

becsaptalak

kalóz öböl

Unknown írta...

nem minden sarlatánság

Unknown írta...

Sok igazsag van abban, amit mond Kovacs, ha valaki kepes kovetni. .
Atlag ember soha nem fogja erteni, mert
a sajat kis dogmatikus bortonvilagaban
el.
Az emberek tobb mint 95%-a nem kepes uj dolgok befogadasara.
Es ezrekbol, vagy inkabb tobb 10000 ezerbol 1 kepes megvalositani valami ujat a vilagon.
Ezert a buta emberek orokke irigyek,
es hokusz pokusszal magyaraznak dolgokat.

Pénzes Letti írta...

Lehet, hogy vízen még nem járt, de tűzön már igen! ;) (a Hortobágyon) :)

Unknown írta...

Kovács magyar andrás előtt le a kalappal ,engem nem érdekel kinek mi a véleménye ,nekem semmi kételyem nincs a tudása ellen ,számomra ő az etalon hatalmas a tudása csak felnézni tudok rá nagyon sok mindenre adott választ a világgal a szellemvilággal meg összességében mindennel kapcsolatban nagyon nagy tisztelettel weigert sándor reiki mester

Névtelen írta...

Ezt a cikket egy megkeseredett, foldhozragadt, abszolut materialista idiota irta.