2011. július 15., péntek

Gay Pride 2011 meleg méltóság

Amit mindig
sejtettünk:
a csillámfaszláma
buzi
Az index kutatásai szerint a homofóbok is melegek, szóval ezt a Gay Parade Pride Büszkeség Méltóság Menete körüli balhét meleg belügynek tekinthetjük, buzik vernek buzikat:

Pszichológusok már sokszor leírták azt a jelenséget, amikor a homofóbia, a melegek irracionális gyűlölete abból fakad, hogy az illető maga is látens homoszexuális, ami miatt egyszerre érez szégyent és dühöt. Egy amerikai kutatás most kísérlettel igazolta, hogy ez valóban létezik és statisztikailag kimutatható.


A kutatók magukat heteroszexuálisnak valló férfiakat vontak be a kísérletbe. Először egy kérdőívet töltettek ki velük, ami arra kérdezett rá, hogy mennyire érzik magukat feszélyezve meleg férfiak között, mennyire zavarja őket a másság. Az eredmények alapján a tesztalanyokat két csoportra, az átlagnál homofóbabbakra, és nem homofóbokra osztották.


A kísérlet folytatásában az alanyoknak három egyenként négyperces, szexuális témájú videót mutattak, az elsőn egy férfi és egy nő szerepelt, a másodikon egy leszbikus pár, a harmadikon két meleg férfi. A kísérleti alanyokra a filmek előtt mérőműszereket rögzítettek, többek között a péniszükre, ami a szexuális izgalmat mérte fel a szerv körméretének változásán keresztül. Ez azért volt fontos, mert más mérési módszereknél könnyen összemosódik a szexuális izgalom a más jellegű, idegességből vagy félelemből táplálkozó izgatottsággal.


Az eredmények elemzése azt mutatta, hogy a hetero, illetve leszbikus jeleneteknél mindkét csoport tagjai hasonló mértékben mutattak szexuális izgalmat. A meleg férfiak közti szex hatására azonban a homofóbok körében sokkal nagyobb arányban mutatkozott hasonló izgalom, annak ellenére, hogy a filmek megnézése után kitöltött kérdőívben visszataszítónak ítélték ezt a jelenetet. (index.hu)

Szemantikai háború: homophobia is so gay.
"Be gay"
"Stand united against fascism daily"
új identitás, új közösség, új ellenségkép a kordon mindkét oldalán: nem vagy többé magányos

ismerős arcok és haverok, emberjogik, partiarcok
meleg bicikli a Hősök terén
meleg kutya
Melegfront:
lány fiúval
fiús lány pucás lánnyal
lányos lány lányos lánnyal
nemnélküli félmellű lánnyal
lányos lány lányos pucással
pucás pucással
A buzikra várva
(ha már más látványosságra nem futja)


további képek

A Magyar Katolikus Egyház Pedó és Homó tagozatának képviseletében Mayer Mihály pécsi ex-püspök is felvonul?Meleg Méltóság Menete 2010.07.10 + Meleg Méltóság Menete 2009 (1. részlet, 2. részlet

végezetül meg egy kis lesbian kissing, amire mink, a szerkesztőség melegedünk, elvtársi-bajtársi egységben

Nincsenek megjegyzések: