2011. március 31., csütörtök

Programajánló: Károlyi kert, Gramofon Online térzene

A GO 1 éves nyilvános szülinapi bulija


A Gramofon Online március közepén ünnepelte egyéves fennállását, aminek örömére nyilvános térzenét adunk Budapesten a Károlyi-kert északkeleti csücskében. Az ünnepségre szeretettel várunk mindenkit, aki érdeklődik a könnyűzene történelmének első félszázada, vagyis a gramofon-korszak hanglemezei iránt, és azokat is, akik még nem találkoztak ennek a termékeny időszaknak zenei remekműveivel. A bulinak helyszínt biztosító „Csendes étterem” külső helyszíne, a „Csendestárs” névre hallgató ifjúsági sörkert erre az alkalomra szeretettel vár minden kíváncsiskodót és természetesen profi gromofonbarátot is, akik a magukkal hozott gramofonjaikat bátran fel is kurblizhatják. A tánc, ismerkedés és cserebere este 10-ig megengedett.


Az április 4-én délután 6-kor kezdődő gramofonos jam session biztos résztvevői lesznek a Gramofon Online hangarchívumát megálmodó és létrehozó gyűjtők, informatikusok és a most ötéves NAVA e projektjében dolgozó munkatársai is, akik mindenkit nagy szeretettel várnak. Esőnap: április 8. délután 18 óra

Telenor: gerilla marketing, vizuális környezetszennyezés

"Telefonáljanak az egyetemisták 0 ft-os percdíjért"

Anális-retentív, Tourette-szindrómás elborult blogunkban már egy aprócska cetli miatt is megy az ajvékolás: lőjékle, miért reklámoz matricán egy szaros multi? Ez nem fiatalos jófejség, hanem vizuális környezetszennyezés! Fospumpa!

Ez van, ha nem szedjük a gyógyszert. Birkanép!

Akinek nem tetszik, az bassza meg a (gerilla) reklámkampányt bonyolító céget és a Telenort. Pinapina!

"A djuice érdekessége, hogy kizárólag a 15-25 éves korosztályt célozza: aki betölti a 26-ot, annak át kell mennie a Pannonhoz. Állításuk szerint ezzel az a céljuk, hogy ezen korosztály a lehető legteljesebb, igényeikhez illeszkedő szolgáltatást kapja.

Jelen pillanatban bő 400 ezer ügyféllel rendelkeznek, a három éves célkitűzésük ezen szám megduplázása. Amennyiben ez nem sikerül, a Telenor akár véglegesen is megszüntetheti a márkát, amely már hat éve van jelen a magyar mobilpiacon."

djuice, Telenor, vizuális környezetszennyezés, Múzeum
djuice, gerillakampány, Telenor

Felhívás falfirkálásra: Orczy kert, volt buszgarázs, Diószeghy Sámuel utca

"...a Diószeghy Sámuelen menjél végig egyszer...." (Majka)

Annyira vicces, hogy még Majkáék sem mertek ide menni forgatni. A klipet a békásmegyeri lakótelep hegyfelőli oldalán forgatták, nem a Diószeghy Sámuelen :D (ismeretlen hozzászóló)

Budapest, virágváros,  heroin
(nem beállított kép, de nem ám)
Urbex

Falfirkász, tegelő kisköcsögök, ide gyertek tegelni. Hatalmas, üres falfelületek, BMX gyakorlópálya, kurvasor, itt megmutathatjátok. Persze, nem véletlenül nincsenek errefelé szétfújva az üresen álló épületek. Ez itt a gettó, ez kemény vidék, a kannáikkal sötétben sunyuló kisköcsögök a balfasz és érdektelen rendőröktől nem félnek, de itt azt kapnák a seggükbe, amit a hátuk közepébe sem kívánnak. Ez egy igen kemény grund, itt megbasszák, megölik és megeszik a nyálas falfirkászokat, nem feltétlenül ebben a sorrendben. A műmájer GLK banda ("Getto Life Kings", muhaha) is inkább a veszélytelen belvárosban vandálkodik.

Gyertek csak, báránykáim, vár a játszótér. Vár a félelem és rettegés háza.


nyomás alatt, fény, siker, csillogás, optimizmus
BKV, Diószeghy utca (nagyobb változat)
Alkalmi idegenvezetőnk: itt dolgoztam a mamámmal,
amíg meg nem szűnt a telep.
Este ne gyertek errefelé.
Az épületekbe nappal se.
BKV garázs (nagyobb változat)
valahonnét halk kopácsolás hallatszik, szorgos kezek viszik a vihetőt
(nagyobb kép)

API2, egy bátor bombázó
Egyben az egyetlen.

empty places




skateboard, BMX, ajtókból buherált elhagyatott gyakorlópálya
a kísértettelepen
(nagyobb változat)  
használaton kívül
bringanyomok
tusolda a BKV dolgozóinak
(itt nagyban gyönyörködtet)
takarítás után akár akár let's party
(nagyobb fotográfia)
garázs volt (nagyobb kép)


Ps: tegelés egyenlő vandalizmus, nem street art.
Kapcsolódó dühöngő falfirkász hülyegyerekeknek: a néhai Nagyvásártelep

2011. március 30., szerda

Világörökség, "páratlan panoráma", emeletráépítés

Lelkiismeretlenség és gátlástalanság önkormányzati korrupcióval karöltve? Barcelonában műbránerrel dobta fel a Sagrada Familia által uralt városképet profán korunk, a haladás megállíthatatlan. Mindenki a korszellemnek megfelelően tesz hozzá a városhoz, Budapestet jelenleg a kapzsiság, az ostobaság és a korrupció alakítja.

A Világörökség elkúrása a terveknek megfelelően folytatódik, hálás köszönettel a kerület fura ura, Nagy Gábor Tamás első kerületi polgármester elé járuljon.

"2005 őszén kapott megbízást az Öt Elem Építésziroda a Brabach Kft-től – mint többségi tulajdonostól – az I. kerület Fő utca 10. alatti épület rekonstrukciójának megtervezésére. A tulajdonos fő célja az volt, hogy az épületben magas színvonalú bérlakásokat alakítson ki." (epiteszforum.hu)

ilyen volt (kép forrása: építészfórum)

gyönyörű, kiegyensúlyozott, a rakpart ékessége
(kép forrása: építészfórum)

Helyszín: Budapest, Fő utca 10, I. kerület
Felbujtó: Brabach Ingatlanfejlesztő Kft
1025 Budapest Felhévízi u. 31

Lakóépület rekonstrukció
vezető tervező: Dobrányi Ákos
építész munkatársak: Malata Gyula, Parizán Borbála, Romhányi Tamás, Szász Judit
szakági tervezők:
statika: Sterner Pál - Sterner Kft.
épületgépészet: Kálmán Zsolt - Kálmán és Társai Kft.
épületvillamosság: Sax Dezső - Tan-Terv Bt.
tűzvédelem: Báder György
épületszerkezetek: Farsang Attila - FRT-Raszter Kft.
generáltervező: Öt Elem Kft. - Dobrányi Ákos
tervezés éve: 2006-2008
kivitelezés éve: 2009-2010
bruttó szintterület: 2578 m2
megbízó: Brabach Kft. - képviseli: Tony Boylan, Vékás András
generálkivitelező: Archicolo Kft.

köszi Ádinak a figyelemfelhívásért

további korrupciós beleszarás emeletráépítés az I. kerületi Világörökségbe

Árpád és Sztálin hídja

Budapest, Árpád híd és környéke, time-lapse. 
Kolozsváry Bálint (balintkolo@gmail.com) készítette
Árpád híd nagyonnagyban
Óbuda az Árpád hídról (nagyobb felbontás)
háttérben két toronyház

romosodó római romok (nagyobban)
Az Autóker lakótelepe
közelítő tavasz (szélessáv, shallala)
a kocsi hátsó ülésén kedvelők, valamint a hajlik kedvenc terepe

szmogsport, háttérben a Faluház
Árpád híd és firkái (bigger)
monkey style
Az Árpád híd alatt
Árpád híd + Sonick + Dolar (nagyfelbont)
Helyén már a rómaiak is létesítettek hidat, amely összekötötte Aquincumot a túloldali erőddel. Az Árpád híd építését már 1903-ban eltervezték, azonban a tervpályázatot csak 1929-ben írták ki. Építése 1939-ben indult meg Kossalka János tervei szerint, mely a 928 méter hosszú hidat 103 és 102 méteres nyílásokkal képzelte el. A budai oldali 103 méteres nyílások tervezésük idején a világ legnagyobb támaszközű gerinclemezes hídjai voltak. A munkálatokat 1943-ben, a II. világháború miatt félbehagyták, ekkor még csak az alépítmények, valamint a felépítmények rövid szakasza készült el. Már állt a hídfők, a pillérek, a hajógyári-szigeti vasbeton áthidalás, a Margit-szigeti szárnyhíd és az acélhidak néhány része. Az Árpád híd volt az egyetlen, amit a németek nem robbantottak fel a harcok során. 1948-ban folytatták az építezést. A hidat végül 1950-ben nyitották meg, az eredetileg neki szánt Árpád név helyett Sztálinról elnevezve. A munkákat Széchy Károly és Sávoly Pál irányította. Az Újpesti vasúti híd megépültéig (1955) a hídi villamos vágányt vasúti teherszállításra is használták. 1969-ben nagyobb fokú javítási munkákat végeztek. Az 1958-ban Árpádra visszakeresztelt híd 1980–1984 között a Hungária körgyűrű kialakítása miatt 2×3 sávosra bővült, korszerűsítették a hídon áthaladó 1-es villamosvonalat is.
Ma a híd Budapest legforgalmasabb hídja, naponta mintegy 150 000 jármű halad át rajta. (wiki)

további képek, uccu neki

2011. március 29., kedd

Óbuda, lakótelep, hajnali sikoly


posztszoci gasztrónomia
Faluház
Faluház, a magyar vidék romlatlan szépsége 
emmeg egy óbudai pocsolya
fa fészekkel és gumiabronccsal
római falfirkák
a betonlakók
Trófea grill: egyél, igyál, amennyit bírsz
hátsó bejárat falfirkákkal
Hajógyári kocsmasziget: drogok, nők, hatalmas merdzsók
Főtér
Vasarely
Árpád híd budai hídfő
közlekedési csomópont tegekkel bőséggel
magaslati reklám az emberraktáron
az MTV raktáraként használt klasszicista zsinagóga újra müxik
Blogunk jól védhető szerkesztősége
MAHIR: elnökök vagyunk
A tér ékessége a klozett :)
Manci: Régi poszt, de helyesbítenék:
a Fő téren a ház gázfogadó állomás, nem klozet,
a "gomba" ház pedig sosem volt bolt.
látványépítészet
bolt volt
hetvenes évek
Új kor, új építészet

rusztika
eltolva

Errefelé lakik a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület (1032 Budapest, Bécsi út 223., törvényes képviselő: Vona Gábor elnök), Vona Gábor panelotthonában.