2005. december 14., szerda

Világvége

Jól megnéztük, sőt lefotóztuk a világvégét

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mikor lesz a világvége?




Amikor Jézustól megkérdezték, hogy mikor lesz a világ vége, így válaszolt: "Azt a napot, vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sõt még a Fiú sem, csak az Atya." Amikor pedig a jelek felõl érdeklõdtek, Krisztus többek között ezt mondta: "Fogtok hallani háborúkról, és hallatok háborús híreket. Vigyázzatok meg ne rémüljetek, mert ennek egyszer meg kell történnie, de ez még nem a vég. Mert a nemzet a nemzet ellen és ország az ország ellen támad, lesznek éhínségek és nagy földrengések mindenfelé. Pedig mindez a kínok kínjainak kezdete…"



A világvége tulajdonképpen nincs idõhöz kötve, de emlékezzünk csak vissza, a világ számos pontján várták végítéletet a második évezred beköszöntével. Azonban jó ha tudjuk, a tudósok újabban idõszámításunk elõtt 7-6-ra teszik Jézus születését, így a világvége is körülbelül ennyit csúszhat. Legalábbis ezt állítja néhány kutató. A különféle vallások tükrében

A Bibliában a próféciák az apokalipszis elõtti katasztrófákról beszélnek, s minden évszázadban voltak olyanok, akik ezt saját korukra vonatkoztatták. Sõt, Szent Pál elsõ levelében azt írta, hogy a végítélet, még az õ idejében bekövetkezik. Késõbbi mûveiben eleve "bekalkulálta" halálát, és hogy ezt mennyire jól csinálta, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy amikor meghalt, a keresztények körében ez egyáltalán nem jelentett lelki megrázkódtatást.


Teológiai szakértõk szerint elképzelhetõ, hogy Krisztus visszajövetele elõtti utolsó idõszakot éljük, és csakugyan eljön a világvége. A zsidó hagyomány szerint a halál pillanatában a lélek visszatér teremtõjéhez. A végsõ ítéletre való feltámadást pedig a "test" megelevenedéseként képzelték el. Amíg a farizeusok és az esszéniusok hittek a lélek létezésében, addig a szadducceusok tagadták azt. A késõbbi teológia szerint a halottak a feltámadásig az alvilágba kerülnek Az igazakra a "paradicsom" várt, s a feltámadás után a messiási kor örök földi örömében találták magukat. A bûnösök a seólba, az ítélet után pedig a "gyehennába" kerülnek. A Talmud szerint halálunk után egy kérdést fognak feltenni nekünk: Mit tettél az életedben? Nem az a fontos tehát, hogy teljesítettük-e vallásunk törvényeit, hanem az, hogy mi jót cselekedtünk egész életünkben.

Krisztus az iszlám vallásban is szerepel. A muszlimok szerint Jézus nem feszítették keresztre és nem támadt fel, ám, mert nagy próféta volt, a halála után a mennybe került. A végsõ idõkben leszáll a mennybõl, felveszi az iszlám hitet, megházasodik, gyermeket nemz, elvégzi a muszlim istentiszteletet, és minden disznót levág. Negyven évig marad a földön, ez alatt mindenki az iszlám hitre tér. Jézus halála után Medinába Mózes mellé temetik el, majd ezután jön a föld pusztulása, amelyet követõen Allah mindenkit feltámaszt, és felelõsségre von. A Korán szerint Jézus ekkor kijelenti: sohasem tanította azt, hogy Istennek egyedül õt kell tekinteni. A nem muszlimok ekkor elkárhoznak, az igazhitûek a paradicsomba kerülnek, ahol csodálatos borokat isznak, és gyönyörû nõkkel szerelmeskednek.


A kínai taoista és a konfuciánus szemlélet szerint a világ a tökéletesség felé halad, az egyén boldogulásának egyetlen módja a világ szándékába való beilleszkedés. Hiszen tao azt jelenti, hogy az út. Ebben a koncepcióban a világvége fogalomnak tehát nincs helye. A jó taoista behunyt szemmel hal meg, tehát életérõl is nyugodtan mond le, ha elérkezett az idõ.

A hinduk szerint a mindenséget Brahmá isten teremtette a kor hajnalán. Este nyugovóra tér, ekkor a világ megsemmisül, ébredéskor, pedig új világot teremt. Az univerzális korszak, négy korra: arany, ezüst, réz és vaskorra oszlik. A hinduk szerint most a vaskorban élünk s hamarosan kezdõdik a világéjszaka. A hinduizmus szerint a lények haláluk után új létformát vesznek fel, – ez a reinkarnáció, majd újra bekerülnek a lét szenvedésekkel terhelt körforgásába, amíg eljutnak a tökéletességig, illetve végleg megszabadulnak az újjászületés kényszerétõl, – ez a nirvána.

A budhisták szerint a mostani világ jó, mert született valaki – Gautama Buddha – aki már életében elérte a nirvánát, így utat mutatott a boldogulás felé.

A Jehova Tanúi az utóbbi kétszáz évben, 1975-ben várták legjobban a végítéletet, bár az egyház vezetõi azt állítják; soha nem jelentettek ki egyértelmû idõpontot, csak legfeljebb néhány túlbuzgó tag eredményeként kerülhetett a köztudatba a dátum. Hitük azt tanítja, hogy a végítélet az armageddoni csataként emlegetett igazságszolgáltatás alkalmával következik be, amikor Isten háborút vív majd azok ellen, akik tudatosan el akarják pusztítani a földet. Szerintük Jézus mennyei dicsõségében a Jelenések Könyvében megjövendölt 144 ezer feltámadott ember fog osztozni, s az örök életet kiérdemlõ tömegek itt a földön fogják élvezni az élet áldásait. A hitetlenek és az engedetlenek megsemmisülnek.

Jézus második megjelenését Salt Lake Cityhez kötik a mormonok. Az utolsó napok szentjeinek Jézus Krisztus így fogalmaz: "Hiszünk Izrael szó szerinti összegyûjtésében és a tíz törzs feltámasztásában, hogy Sion – azaz az új Jeruzsálem – az amerikai kontinensen épül újjá és Krisztus személyesen fog uralkodni a földön, és a föld megújul, s elnyeri paradicsomi dicsõségét."

Hasonlóképpen földrajzi elképzelésekkel rendelkezik az Egyesítõ Egyház. Szerintük azonban – mivel a zsidók Isten ellen fordultak – a koreai lett az új kiválasztott nép, s a 144 ezer feltámadott is közülük származik majd. A három nagy keleti kultúra közül ugyanis a japánok napimádók, egykor fasiszta állammá vált, a kínaiak pedig kommunista birodalomként a Sátáné lettek, Krisztus tehát Koreában születik majd meg másodszorra. Ez a vezetõ lelkész Moon tiszteletes szerint már meg is történt. Koreát azért is kell ideális helyszínnek tekinteni, mert a koreai félsziget férfi nemi szervet formáz, így alkalmas arra, hogy az itáliai földnyelvhez hasonlóan, kultúrák keveredésébõl a Római Birodalmat idézõ egyesített civilizációt hozzon létre.

A New Age egyik fontos eleme az asztrológia. A New Age elmélete szerint az ember képes természetfeletti lehetõségeinek kihasználására, s így az istenséggel egyesül. Ez a New Age önmegváltásának folyamata, amihez a különféle vallások könnyen eszközül szolgálhatnak. A mozgalom vezetõi már többször kinyilvánították a Biblia iránti tiszteletüket, és azt, hogy a New Age eszmerendszer és a Biblia között valójában nincs lényegi azonosság.